Szülőség
Hogyan lehet jól segíteni a nehéz helyzetek feldolgozásában szülőként?
Amikor egy érzelmileg megterhelő helyzet után azt látjuk, hogy gyermekünk rosszkedvű, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy egyből bizonyítani akarjuk a számára, hogy számunkra csodálatos, értékes és minden tekintetben kiemelkedő. Ami alapvetően egy pozitív és fontos dolog a szülő–gyermek kapcsolatban, az egy konkrét helyzet vonatkozásában könnyen félremegy.
Ha túl nagy a távolság a szülői visszajelzés és a fiatal által megélt benyomások között, az belső bizonytalanságot szül, így a visszajelzés könnyen hiteltelenné válhat.
Mit tehetünk helyette?
Első és legfontosabb: legyünk jelen: bírjuk ki, hogy fáj neki. Bármennyire is szeretnénk, nem fogjuk tudni megkímélni a nehéz tapasztalásoktól, de mindig a tudtára adhatjuk, hogy mellette állunk. Szavakkal vagy anélkül, érezze, hogy van hova fordulnia, látjuk és átérezzük, ami vele történik, és megoszthatja velünk ezt a terhet, ha szeretné.
Hagyjunk időt, mielőtt reagálunk: amivel elsődlegesen meg kell küzdenie egy nehéz helyzetben, azok a saját érzései, gondolatai, amik egy friss élmény esetén még sokszor kuszák, zavarosak lehetnek a fiatal számára. Ne tetézzük ezt azzal, hogy azonnal visszajelzünk neki, elmondjuk a véleményünket, tanácsokat adunk. Ennek is van helye és ideje, de azt érdemes megfigyelni, kinek mennyi idő kell, hogy eljusson arra a pontra, ahol képes befogadni a meglátásainkat, mert ez egyénenként nagyon eltérő. A túl korán megosztott visszajelzés vagy tanács könnyen okozhat bezárkózást vagy ellenállást irányunkba, és növelheti a meg nem értettség érzését.
Amikor az érzések már kevésbé erőteljesek, és sikerült kicsit távolabb kerülni az eseménytől, megkezdődhet annak feldolgozása. Ez történhet egyénileg és közösen is. Tartsuk tiszteletben, ha nemet mondanak nekünk. Ennek is megvan a maga oka, és a további azonnali erőltetés megint csak visszaüthet ránk. Ha azonban látunk nyitottságot, érdemes mérlegelni, hogy egy közvetlen visszajelzéssel vagy coaching szemléletű kérdésekkel tudjuk-e jobban támogatni gyermekünket. Lehet, hogy mi jobban átlátjuk, mi történt. Lehet, hogy a tanácsaink értékesek lennének. De eljöhet egy olyan pont ezen az úton, amikor egy jó kérdés már többet ad, mint egy készen kapott válasz. A coaching szemléletű nyitott kérdéseket már egészen fiatal kortól be lehet építeni. Ezek gyakorlása segíthet abban, hogy gyermekünk képessé váljon a helyzetek értékelésére, fejlődjön az önértékelési képessége, tudjon cselekvési terveket kialakítani.
Kezdjük kicsiben! Ezek a kérdések mentálisan fárasztóak, felnőttként sem mindig vagyunk fogékonyak rá, legyünk türelmesek. Szülőként fontos, hogy reálisan tudjuk érzékelni, mikor tudunk eredményt elérni, és mikor érdemes még egy picit pihentetni a dolgot. A rendszeresség kulcs – visszatérően használjunk ilyen típusú kérdéseket –, de figyeljünk arra, hogy ne váljon nyomasztássá ez a módszer (sem). Ha nincs saját válasza, de nyitottsága van, adjunk neki mi visszajelzést (minél inkább tényszerűen, objektív, asszertív módon).
Mintakérdések lehetnek: Te hogyan látod ezt a helyzetet? Hogyan értékelnéd magad? Mi tetszett ma magaddal kapcsolatosan? Mire kell szerinted legközelebb jobban odafigyelned? Ha újracsinálnád, mit csinálnál másként?
Az objektív önértékelés nem egyszerűen elsajátítható képesség, ezért ilyen esetben szülőként figyeljünk arra, hogy a realitáshoz közel kerüljön gyermekünk: ha a fiatal önmagáról alkotott értékelése akár túl negatív, akár túl pozitív, tegyünk fel tisztázó kérdéseket: „Miből gondolod ezt?”
Ha mi is azt láttuk, hogy nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna vagy szerette volna, ne próbáljuk meg kozmetikázni a helyzetet. Ilyenkor ne a tényekkel foglalkozzunk, hiszen azzal ő maga is tisztában van. Nyúljunk vissza ahhoz a képességünkhöz, hogy megértjük az ezzel kapcsolatos nehéz érzéseit. Ha nyitott rá, ötleteljünk közösen, hogy mit tehetne annak érdekében, hogy a jövőben egy hasonló helyzet más módon végződjön.